Az már korábban is kiderült, hogy szeretem a sci-fit.
De mint a zenékkel is, itt is óvatos és kicsit komformista duhaj voltam.
Nehezen kezdtem el bármit, amit mondhatni nem ismertem, főleg írókról i(és együttesekről) igaz ez - ha egy író neve előttem nem csengett ismerősen valami miatt, bizony kevés esélye volt, hogy kézbe vettem.
Bevallom, féltem. Féltem, hogy nem lesz jó, és tudom, hogy ez a félelemmel saját magamat gátolom, de nehéz leküzdeni, megküzdeni vele. Jobb, biztosabb az ismerős.
Aztán ott volt az is, hogy nem nagyon jutott időm olvasni, meg az, hogy Olaszországban még nehezebb volt olvasmányhoz jutni - na meg, sajnáltam is rá a pénzt, ha már vásároltam, akkor szerettem bebiztosítani magamat, hogy az tényleg jó lesz.
Többek közt ezért is hanyagoltam a magyar, és főleg a magyar kortárs sci-fi (meg a fantasy) irodalmat.
Nemere után, akit bár 12-13 évesen imádtam, de hamar rájöttem, hogy hát, ezt mégsem lehet igazán minőségnek tekinteni (néhány művét, ami anno nagyon-nagyon tetszett, nem is merem újraolvasni, nehogy csalódjak, mint ahogy az első pár ilyen próbálkozással jártam). Szóval Nemere után nehéz újra megadni az érdeklődést és a bizalmat.
Így történhetett, hogy habár 2006-2008 között elég sok Galaktikát olvastam (benne kortárs magyar írókat is), sok fogalmam nem volt arról, kik most a meghatározó nevek, egyáltalán, kik most a nevek ezen a területen.
Aztán tavaly év végén elkezdett bennem mocorogni a kisördög, Kadmon is épp lelkesítően hatott rám, visszatértem az íráshoz.
Ekkoriban jutottam el végre SF Meetupra is, és találkoztam először a scifis "branccsal", akkor még neveket sem tudtam megjegyezni, kivéve onsai-ét (meg Junét, de őt máshonnan és korábbról ismerem).
Zavaros, de jó találkozó volt az, de tavaszig váratott az ismétlés, egy Írószövetséges előadásig, ahol is Rhewa ismert meg és invitált a Trombitásba, hogy csatlakozzam.
Így ismertem meg Szélesi Sándort, F. Tóth Benedeket, Antal Józsit, adeptust és még néhány embert.
Őszintén szólva, fingom nem volt, kik ők és mit csinálnak/csináltak, pedig igy utólag visszanézve olvastam már tőlük a Galaktikában. De az a helyzet, hogy csapnivaló a névmemóriám, és amit olvasok arról is sokszor csak annyi marad meg, hogy hú, ez baromira tetszett, de hogy mi történik benne, vagy mi a vége... (de legalább néhány évente újraolvashatom minden gond nélkül :) )
Persze azért cikinek éreztem, hogy basszus, mindenféle díjas sci-fi írókkal sörözgetek, illene valamit olvasni is tőlük, ráadásul hátha kupálódok is, vagy támad valami jó ötletem - elvégre az a cél, hogy jómagam is publikálhassak.
Így vettem meg először néhány héttel ezelőtt a csonkolás művészetét, aztán pénteken a láthatatlan várost Szélesitől, és örültem meg a SF találkozós könyvkupacnak, amiben Benedek kötete is szerepelt.
Fura dolog látni, hogy milyen összefüggés van aközött, hogy milyen embereknek látom, tapasztalom őket a találkozásaink során, és hogy mennyire tetszik az, amit írnak.
A csonkolás művészetét alig bírtam letenni, lényegében egy este alatt végeztem vele, és a Mellékhatásnak is van egy ilyen mellékhatása.
A fejem telítődik a történetekkel, elgondolkoztat, percekig ülök felette, vagy zavarodottságomban, hogy nem értem, és gyorsan, korrigálásként kezdem a következőt, vagy nagyon is értem, és belémmar a mondanivaló, akkor is, ha láttam, hogy ez lesz a vége.
Félelmetes, mivel talán Asimovot olvasva volt utoljára meg bennem ugyanez az érzés. (nem mintha azóta olyan sokmindent olvastam volna :D)
Visszaadták belém a hitet, hogy van jó magyar scifi (még ha néha inkább misztikum is a dolog), és bátrabban nyúlok a most kapott, és a régi Galaktikák felé is, már azzal a konkrét szándékkal, hogy a magyar írásokat újraolvassam.
Bele-bele futok persze szarba meg olyanba, ami nem tetszik, főleg mostanra, hogy írástechnikailag is kicsit kiokosodtam. És épp a rosszabb műveket szedem jobban szét, mivel nem kötnek le, és elkezdek erre figyelni ahelyett, hogy a történet, az esemény sodorna magával, és falnám a sorokat.
Nagyon rég nem olvastam annyit, mint az elmúlt néhány napban, hétben, és úgy érzem, nagyon jót tett. Feltöltött, ötletekkel, energiával. Szinte bizsereg az ujjam azóta, hogy üljek le írni. Csak ahhoz előbb le kéne tenni a könyve(ke)t. De még nem ismerem minden betűjét :)
