Számtalan dologról írhatnék, nem csak hétről, elvégre ez egy viszonylag friss blog, másrészt nem nagyon forszíroztam eddig a múltam, a dolog a jelenemről és talán a jövőmről szól.
De azért lássunk pár dolgot:
1. kedvenc téma a szexualitás. Annyit elárulhatok, a két kezem még elég, hogy megszámoljam, hány férfival volt szexuális kapcsolatom. Egy már nem. És egyiket sem bánom, azt vallom, mind (lett légyen akármekkora tévedés, vagy "hiba" is) kellett ahhoz, hogy eljussak oda ahol most vagyok.
2. Imádom az evezést, gimis koromban, az első komoly kapcsolatom révén ismerkedtem meg vele. Ezt tartom a sportok királyának, avagy királynőjének. Egyrészt a mozgás komplettsége, másrészt hogy nem csak erő, ész és kitartás is kell hozzá (2km nagyon hosszú tud ám lenni!), valamint a hajók kecsessége, fennségessége. Azonnal elvarázsolt. Amíg tehettem, heti hat edzésre jártam, és ha még egy évig megtehetem, talán eljutok a verszenypályáig is. De elkerültem csongrádról, egyetemre, olyan órarenddel, ami nem tűrt ilyen kötött idejű sportot. Aztán később mikor azt hittem, van időm rá, próbálkoztam. fél év után feladtam, mert szinte minden alkalommal, általában önhibámon kívül, a heti egyszer ha le tudtam menni állapot állt be. Mindig közbejött valami, és így nem volt értelme.
3. Ehhez tartozik az is, hogy "fénykoromat" 18 éves koromra teszem. Egyrészt 3-4 kilóval több voltam, amit egyetem első félévében vesztettem stressz miatt el, és azóta sem tudtam visszaszedni. Másrészt ekkorra jutottam el oda, hogy 20 kilós súlyzóval tudtam szériázni fekvenyomást. Ez számomra nagy eredmény volt, két évvel korábban egyszer sem ment a 20 kiló kinyomása. Teszem hozzá, ma szerintem szintén ilyesmi lehet a teljesítményem. A 3-4 kiló egyébként főleg mellben jelentett súlyos centiket, amiket azóta is siratok.
4. Ovodás koromból az az egyik legmegkapóbb és erősebb emlékem, hogy futottunk az óvoda udvarán, én elestem, felsértettem a térdemet. Sírtam, a többiek pedig sütöttek nekem homoktortát, hogy ne legyek szomorú. :)
5. Rengeteget IRC-eltem/elek. Illetve mostmár annyira nem. Az elmúlt hetekben több nap is volt, amikor még fellépni is elfelejtettem, nem hogy beszélgetni. Viszont a diplomamunkámat is ebből írtam, sőt, az OTDK-n a diplomamunka v1. lett különdíjas. (lényegében IV. hely). Ha otthon maradunk, valószínűleg tovább folytattam volna a kutatást, de így még abban sem vagyok biztos, hogy valaha PhD-zni fogok. Pedig nagyon szeretnék.
6. Volt egy asszem 24-es biciklim, ami szalajtós volt. Próbálta apám is, biciklimester is megcsinálni, de csak nem tudom minek a cseréjével lehetett volna, ami rohadtul nem érte meg. Lényegében én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy lehet hajtani. Ennek ellenére ellopták. Remélem a tolvaj jót anyázott :D Aztán volt egy másik biciklis eset, anyuval intéztünk valamit főtéren, ettünk még egy fagyit. Ahogy haladtunk a biciklik felé, megjegyeztem, milyen vicces lenne, ha az övét ellopták volna, az enyém meg ottlenne. Durva, de így volt. Anyám begurult, és volt ott egy az övéhez hasonló ván csotrogány fekete bicikli ami nem volt lezárva. Lenyúlta, de amíg haza nem értünk, iszonyatosan parázott, a legkisebb mellékutcákon mentünk :) Egyébként tőlünk számlálatlanul sok biciklit elloptak már a sok-sok év folyamán.
7. Már 14 éves korom óta írkálok regényeket, novellákat. Elég sok készen van már, néhány neten is elérhető, És rengeteg leíratlan ötletem is van. Sokat fejlődtem az évek során, még ha az elmúlt 1-2 évben a két többkezes novellán kívül nem emlékszem, hogy írtam volna mást. Valahogy nincs rá időm, emelett az otthoni kiadóhelyzet miatt úgy érzem, úgyis csak a fióknak írok, akkor meg nem olyan sürgős. Van még néhány füzetben, kéziratban létező is, ami arra vár, hogy begépeljem. Legutóbb, mikor válogattam az iratos fiókból, mi kellhet ide, Megtaláltam ezeket a füzeteket (nem mintha el lettek volna veszve) és néhányat újraolvastam. Jó volt. Jó lenne újra írni. Most időm is lenne rá. De valahogy mindig mással foglalom el magam, és azzal vigasztalom, hogy ez a bill. szutyok, és azért nem írok, emrt ezen néhány oldal után megfájdulnának az ízületeim.
A zenei már "nehezebb" kérdés, szinte mindenevő vagyok. Egyrészt hihetetlenül nem vagyok tisztában a zenei műfajokkal, másrészt legtöbbször az előadót és a szám címét sem tudom (max rongyosra hallgatott zenéknél, de annál sem mindig), egy a lényeg: tetszen.
de leginkább a következőket hallgatom: Ákos, Nightwish, Harem Scarem, Within Temptation, Sonata Arctica, Kay pax soundtrack, Dzsungel könyve musical néhány betétdala, Roxette, Enya, Enigma, válogatott anime openingek és endingek, ehhez kapcsolódóan néhány jpop, Alvin és a mókusok, bár ezt inkább csak koncerten szeretem, Garbage néhány száma, Queen best of, 1-1 szám a Theriontól, a Hammerfaltól, a NINtől, RHCP-től, Rammsteintől, apocalypticatol, Robbie Williamstől és George Michaeltől, plusz még felsorolhatnék egy vagon ismert, de nem friss előadót/együttest, akinek 1-1 száma meg szokott fordulni a playlistemben.
Általában a dolog úgy néz ki, hogy rákattanok valamire - legutóbb Queen és Harem Scarem járt így - és szinte unásig azt hallgatom. Akkor máshoz kapok kedvet, és az fut végig 6x egy nap a listen...
Most gondolkodóba estem, kinek adhatnám tovább. Remélem
baba nem fog megharagudni ezért rám, kíváncsi vagyok a
tij is mit tud még írni magáról (kezdésnek mondjuk Amby :) ), valamint
Anubisz és
macicsalad képviseletében Secima sem kapta még meg.
főleg irodalmi munkásságod érdekel: publikálj, publikálj!
(én az ircen tanultam meg tíz ujjal gépelni. Két ujjal nem bírtam a tempót:) de ez még a hősidőkben volt, 96-ban) Hogy lehet ebből diplomamunkát írni?