Amikor maci meghirdette a XIV. VKF-et, és elkezdtem olvasni, nagyon tanácstalan voltam. Arról a szóról, hogy magyar konyha, az első, ami az eszembe jut a pörkölt, a pacal, a paprikás, a  halászlé, a rétes, a túrós csusza. Namost ezeket vagy azért, mert nem kedveljük, vagy anyaghiány miatt nem tudom meg csinálni, de nem is akarnám, mert olyan elcsépeltnek tűnnek.
Azután ahogy olvastam tovább a bejegyzést, megérkezett a felhívás a keringőre - a makói hagyma említése.

Úgy éreztem, ha nem is vagyok hithű, vagy lokálpatrióta makói, de makói vagyok, ezen nincs mit változtatni, és nem csak elméleti, de bizony-bizony kemény tapasztalati tudásom is van a hagymáról.
Ez a gondolatmenet már egyenesen vezetett addig a gondolatig, amit legelőször párom fogalmazott meg, és nagyon illik abba a kérdésbe, hogy milyen jellegzetessége van a magyar konyhának. Nos, a vöröshagyma azt hiszem, erős magyar jellegzetesség, bár néhány európai konyhán túl nem ismerem mélyebben a világ egyéb konyháit, de az biztos, hogy ahogy párom mondta: "Minden magyar recept úgy kezdődik, hogy végy egy vöröshagymát..." Persze a minden az kicsit túlzás, de ha jól belegondolunk, a vörös- és a fokhagyma olyan szinte része mindennapi étkezésünknek - legalábbis az én családoménak biztosan, és annyi, de annyi recept elképzelhetetlen nélkülük, hogy bizton állíthatom, ha valami magyar jellegzetesség, akkor az a vöröshagyma használata.
Kezdem először az emlékekkel.
Makót (többek között) a vöröshagymája tette híressé, de nem mehetünk el amellett sem, hogy a fokhagymatermesztés is erőteljesen jelen van. A makói termelők nagy része valamelyik hagymával - ha nem mindkettővel - foglalkozik. Emiatt a hagymaszedés időszakában a városban járva szinte mindenütt érezhetjük az átható hagymaszagot.
Kislányként nem szerettem a hagymát. Egyiket sem igazán. Ételbe el-elment, nem volt vele bajom, de ha túl erőteljes volt az íze, a hideg rázott.
Ma már tudom, ennek elsősorban pszichés okai voltak, hiszen amióta Makótól távol élek, imádom a hagymát, minden mennyiségben.
Nagymamám nagypapám halála után nem bírt a házban megmaradni. Korábban varrónőként kereste a kenyerét, de eddigre a látása is megromlott. Földeket vett hát, és kimenekült a természetbe. Ahogy a legtöbb makói, a háztáji zöldségek mellett a fokhagymával kezdett foglalkozni. Segítettünk neki, persze hogy segítettünk. De bevallom, nagymamám nem egy könnyű eset, és bizony, úgy kellett csinálni, ahogyan ő mondta, még ha az nem is a leghatékonyabb, vagy kímélőbb módszer volt.
Mivel a bejegyzésenek nem az a célja, nem bocsátkozom részletekbe. A lényeg talán, hogy egy nem egészen harminc kilós, tizenegynéhány éves lánykának, amilyen én voltam akkor, olyan megterhelést jelentettek az évenkénti hagymaszedések - még ha szívesen is segített az ember - hogy minden útálatomat a hagymára zúdítottam.
Miután kimaradtam a "mókából" és eltelt néhány év, kibékültünk, és most szeretjük egymást.
A továbbiakban szeretnék kicsit részletesebben beszélni a makói hagymáról - történetéről, jellegéről, hogy mitől is vált híressé.
A történet kb. 250 évvel ezelőttre vezet vissza. Akkoriban Makón és környékén még elsősorban szőlő- valamint gyümölcsültetvények voltak, ám betegség, árvizek miatt ezek elpusztultak, új megélhetés után kellett nézni. Ekkoriban a hagyma "adómentes" volt, nem kellett utána tizedet fizetni. Sokan kaptak az alkalmon, és hagymatermesztésbe fogtak.
Az ekkor elvetett hagyma persze még nem az volt, amit ma lehet kapni. A hosszú évek során a termelők, akiket egyben nemesítőknek is nevezhetünk, keményen dolgoztak rajta, hogy a legjobb minőségű hagymát termesszék. Gondosan válogatták.
Tudni kell, hogy más hagymatermesztő területekkel ellentétben, itt nem magról, hanem dughagymáról termesztenek, azaz két év szükséges ahhoz, hogy kereskedelembe bocsátható terméket kapjunk. Ennek az az oka, hogy az éghajlati jellemzők miatt - száraz vidék, de sok a napsütéses órák száma - egy év alatt az elvetett mag nem tud megfelelő méretűre nőni. A dughagyma termelés céljára sík fekvésű, középkötött, morzsalékos szerkezetű, rögösödésre nem hajlamos, magas humusztartalmú és tápanyag - ellátottságú, semleges PH-jú talaj alkalmas, ez Makón és környékén adott. A dughagymák hőkezelésen esnek át, ami megakadályozza, hogy a virágrügy kialakuljon. A hagyma így nem hoz magszárat, hanem minden erejét a hagymafej növelésére fordíthatja a második évben.

Már az 1800 évek végéről vannak feljegyzések, amelyek a makói hagyma jó tulajdonságairól írnak.
A tulajdonságainak jellemzésére elsőként az 1935. évi hagymakiállításon került sor, hiszen enélkül tudományos nemesítésbe kezdeni hazárdjáték lett volna. Felmérték eredetét, azt, hogy mennyire őrizte meg az eredeti fajtajelleget, illetve milyen kereszteződések és elfajzások mutathatók ki.
A makói hagymában bár sok "vér" keveredik, de a természeti körülmények, és a termelési eljárás során egyöntetűvé vált, és markánsan megkülönböztethető lett más fajtáktól. A fajtajelleget a következőképp írták le: világos vagy sötétebb, de mindenesetre élénk hagymavörös szín; több és szorosan tapadó héj; begömbölyödő és vékony szárban végződő nyak; kicsiny gyökérfelület; kerekded alak, melynek legnagyobb szélessége a hossztengely közepénél alább nem esik, és a hagyma hosszúsága legfeljebb 1/6 résszel haladja meg a szélességét.
A fajtán belül két elkülönülő családot határoztak meg, az Erdei és a Rozsnyai-féle hagymát.
A második világháború után tervszerű nemesítés vette kezdetét. Hosszú lenne leírni, és nem is célom, hogy a nemesítő "hivatal" hogyan járta útját, hány neve és székhelye volt, vagy mik voltak a céljai.
A lényeg, hogy a négy, jelenleg közforgalomban lévő makói vöröshagyma fajta közül az elsőt 1979-ben hitelesítették államilag. Ez a Makó 104.
A következő évben került hitelesítésre a Makói Bronz, majd öt évvel később a Makói CR és a Makói fehér.
És mi is az, ami ma a makói hagymát makóivá teszi?
- a hossztengelye mentén enyhén megnyúlt gömb alakú test, beérett állapotban sötétvörös, zárt héjazat,
- 35-80 mm átmérő között,
- magas, 16% feletti szárazanyag-tartalom (szemben a többi hagymafajta 10% alatti szárazanyag tartalmával),
- kemény, tömör hús, csontfehér színezet,
- 1,6-1,7% fehérjetartalom, 22 féle aminosav, fenolsavak, 30 féle nyom-és mikroelem,
- étkezési tulajdonságok: speciális kémiai vegyületek kedvező aránya, különösen az allium szulfid, C-vitamin, peptid, pektin és cukortartalom adja
-Jó eltarthatóság.
Védjegyes, márkázott, földrajzi árujelzővel ellátott magyar termékről van szó. A következő területekről származó vöröshagymára lehet alkalmazni:
Csongrád megye: Makó, Királyhegyes, Apátfalva, Kövegy, Pitvaros, Magyarcsanád, Csanádpalota, Csanádalberti, Ambrózfalva, Nagyér, Földeák, Maroslele, Klárafalva, Ferencszállás, Kiszombor, Nagylak. Békés megye: Tótkomlós, Békéssámson.
Minden máshonnan származó hagyma maximum makói jellegű lehet. Egyébként jó tulajdonságai és ismertsége miatt több külföldi termelő is szívesen beszél úgy a hagymájáról, hogy makói típusú.

Persze mint mindent, ezt is hamisítják, esetleg azt hazudják, hogy a termék az. Nem tudom, otthon hol, mennyiért, vagy miként kapható. A jó hosszú nevű hagymás terméktanács azonban tud információval szolgálni.
Most illene itt egy jó kis hagymás receptet közzétennem, de bevallom - még - nem készültem. Makói hagymám egyébként sincs, csak olasz :)
Ellenben ajánlom a TIJ Budapest blogján megjelent kedvcsináló írásomat Makóról, valamint Makó Város honlapján fellelhető sokkal részletesebb írást a vöröshagymáról (). Én magam is ebből szemezgettem eme írás során. A HIK oldalán pedig egy fajtaösszehasonlító táblázatot találunk.

Az első kép eredetije itt, a másodiké pedig a linkelt HIK oldalon.